Mindszenti István

Kedves Látogató!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Dusnok Község Önkormányzata nevében!

Honlapunk azzal a céllal készült, hogy lehetőséget biztosítsunk a község történetének, intézményeinek, civil szervezeteinek megismerésére, valamint hogy betekintést nyújtsunk önkormányzati munkánkba, gazdasági és kulturális életünkbe.
Mindemellett törekszünk arra, hogy az aktualitásokról is folyamatosan tájékoztassuk a helyben élőket és a honlapra látogató kedves érdeklődőket

És most következzen 5 szempont, amiért érdemes hozzánk betérni, velünk megismerkedni:

D mint „lélek”...
Ez nem elírás, kedves olvasó, mivel Dusnok a szláv „dúse” szóból kapta a nevét, ami lelket jelent.
Utal az itt élők jó lelkére, kedves, vendégszerető lelkületére.
A község, közel a Dunához, Kalocsa-Baja között található. Dusnok a széles szántóföldek, a szorgos hétköznapok és békés ünnepek világa. Lakói rácoknak vallják magukat, és büszkék hagyományaikra, értékeikre. Talán ennek a szláv kötődésnek, a „szláv léleknek” köszönhető az a többlet, amit az ideérkezők is megéreznek: van itt valami más, valami jó… ami megkülönbözteti a dusnokiakat más települések lakóitól.
Erről a „másról”, és jóról az alábbiakban lesz még szó. Aki pedig szeretne megismerkedni településünk történelmével, azt itt teheti meg:
U mint utazás földön, vizen...
Különleges élményekre, pihentető utazásra vágyik? Akkor a legjobb választás: Dusnok! Igaz, hogy Dubaijal és Velencével nem versenyezhetünk, bár forróság és csónakázási lehetőség terén mi is jól állunk.
Tudta Ön, hogy
  • - Dusnok jól megközelíthető uticél: az 51-es út mellettünk halad el és a közelünkben található a Szent László híd, ami átvezet a Dunántúlra (Szekszárd 30km). Baja városa 25 km-re, illetve Kalocsa 18 km-re van tőlünk?
  • - településünkön halad át a Magyar Zarándokút dél-alföldi szakasza, amelyhez egy szép, új ígényes zarándokszállás is tartozik. Megtekintés: itt
  • - a falu határában van a Lenesi erdő és Vadászház, híres vadgazdaságával, ami a Gemenci erdő részét képezi. Megtekintés: itt
  • - a Vajas-folyó és partjának szépsége páratlan élményt nyújt a pihenni vágyóknak, horgászoknak, evezős sportok kedvelőinek, túrázóknak egyaránt.
  • - Dusnok alatt kezdődik az országos hírű Vajasfok vízitúra legszebb szakasza! Annak, aki nem ismeri ezt a folyócskát, annak elképzelhetetlen, hogy ilyen természeti szépséggel találkozhasson az Alföld kellős közepén! Megtekintés: itt
S mint segítség...
Önkormányzatunk nem csak az éppen hatályos törvények végrehajtási szerveként működik, hanem segítő kezet kíván nyújtani a lakosságnak. Hivatali munkánkban célunk egy olyan légkör megteremtése is, ahol lakosaink biztonságban érezhetik magukat, és támogatást, segítséget kapnak ügyes-bajos dolgainak intézésében.

N mint népszokások...
Községünket a megmunkált földek ölelik körül, életünket pedig a még élő népszokások. Nagyszüleink öröksége ez, akik számon tartották a faluban az újszülötteket és az élettől búcsúzókat egyaránt. Míg az egyiknek örültek, addig a másikat elsiratták. Figyeltek egymásra, törődtek egymással. Örökségül a család szeretetét és a becsületes, szorgos munka tisztességét hagyták utódaikra. A most élők tudják: ezt az örökséget elherdálni nem szabad. Féltőn óvják hát, felkutatják és megélik, megünneplik…
O mint otthon...
Tamási Áronnal vallom: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Polgármesterként azért dolgozom, hogy olyan település lehessünk, ahol mindenki megérezheti a szeretet és az összetartozás erejét, ahol a szó legnemesebb értelmében itthon érezhetjük magunkat.
K mint közösség, kultúra, kereszténység...
Jó nektek! Nálatok még van élet!- halljuk sokszor más települések lakóitól. Igen, Dusnok abban is különleges, hogy már akkor is pezsgő civil élet folyt itt, amikor ezt a kifejezést még nem is ismerték. A rácok közösségi emberek: szeretnek együtt dolgozni, alkotni, ünnepelni. Ez tetten érhető a faluban működő civil körökből, amelyek sokféle érdeklődés mentén jöttek létre: énekkarok, tánccsoportok, horgászok, színjátszó körök, képzőművészet, sport, egészség megőrzés kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak, időseknek... Ám ennek az irigylésre méltó közösségi életnek van egy mély alapja: őseik katolikus hite, amely minden nehézségen átlendítette őket, erőt adott és megvédte őket a széthullástól. Ez a hit ma is él, itt van köztünk, mint kincset őrizzük. Kulturális életünkről, civil szervezeteinkről, egyházi eseményekről itt olvashatnak…

„Szép vagy alföld, legalább nekem szép!” …mondom a költövel együtt, és remélem, nem maradok a véleményemmel egyedül!
Amennyiben a fentieket elolvasva, honlapunkat lapozgatva bárkinek kedve támad személyesen is megismerkedni Dusnokkal, várjuk szeretettel!

Mindszenti István Dusnok község polgármestere