itt van mostA Hagyományőrző népdalkórus
A Hagyományőrző népdalkórus
Millenniumi év méltó megünneplése tiszteletére 2000. május 16-án megalakult a hagyományőrző együttesünk. Megalakulásakor sokat segített dr. Fehér Zoltán, különösen a rác és magyar népdalok gyűjtésében, az énekeskönyv megjelentetésében.

Együttesünk első fellépése a millennium zászló átadásának ünnepén történt. Augusztus 20.-án Szentendrén felavatásra került az emlékpart a községünkből elszállított és ott felállított szélmalom. Az emlékműsorban helyi magyar és rác népdalokkal szerepelt az együttesünk. Szeptember hónapban a Pécsi Nemzetiségi Televízió rövid kis műsort készített együttesünkkel. 2001. május hónapban Tótszerdahelyen a horvát országos önkormányzat énekkarok találkozóját szervezte, ahol az énekkarunk rövid kis műsorral részt vett, szép sikerrel. Múlt év szeptember hónapban meghívást kapunk a Pécsi Tanác együttesétől, ahol régi dusnoki lakodalmas szokást mutattunk be, az ágyvitelt.
Sajnos nemcsak vidám eseményekben veszünk részt, hanem a helyi temetéseken is.
Együttesünk meghívást kapott a Vas Lajos Népzenei Szövetség Elnökségétől a sorra kerülő népzenei bemutatóra, ahol 5-6 perces műsorral veszünk részt.
A fenti fellépéseken kívül még nagyon sok szereplése volt az együttesnek. Így többek között a Kecskeméti Múzeumban kikiáltott Frank Nándor helyi naív festő kiállításain, népdal együttesek találkozóin szerepeltünk Pörbölyön, Sükösdön, Bácsborsódon, Csátalján.
A jövő terveink között szerepel az egyházi énekesek találkozója Katymáron és Baján. Hagyománnyá szeretnénk tenni a karácsonyi koncerten Dusnokon. Gyűjtéseket szerveztünk a rác népdalok körében, melyekből a következő évben hangkazettát szeretnénk kiadni, hogy megmaradjon a jövő generációjának.
Dusnok, 2003. március 12.
elnök